Mi történt Tokaj-Hegyalján a gasztronómiában, mi és hogyan változott az elmúlt 25 évben?
Az 1990-es évektől Hegyalján először a Borkombinátot és a kis családi pincéket felváltó, új technológiákkal jelentkező külföldi, majd hazai tulajdonú borászatok jelentek meg. A hozzájuk kapcsolódó borkóstolók még sokszor helyben, a pincében, vagy különteremben történtek pogácsával, ásványvízzel- sokáig nem volt olyan színvonalú étterem, ahol a borokhoz illő ebédet és vacsorát lehetett volna fogyasztani.
Bár a a hagyományos, akár felvidéki, akár alföldi hatásokat is mutató receptek nem merültek teljesen feledésbe, sőt, a vendéglátóipari főiskolán kötelező beadandó feladat volt a gyűjtést elvégezni és formába önteni, sokáig Tokaj-Hegyalján nem nagyon volt a halászlén és a tokaji borlevesen kívül olyan étel, amit ehhez a régióhoz kötöttek volna az éttermek!
Pedig a Tisza, a Bodrog és a zempléni erdők ontották a kincseket, a finom vargánya, a birsalma, a vadhús, a mangalica és a kereskedővárosokat ért nemzetiségi hatások egy nagyon gazdag konyhát adtak volna – ha lett rá volna igény…
Ahogy a borkészítésben, úgy konyhatechnológiában és az éttermeknél is eljött a változás és a regionális konyhák ideje , a 2000-es évek elejétől megérkeztek a finom helyi ízek a finom helyi borokhoz.
Nyitott sorra az Ős Kaján (az avantgarde úttörő, ami azóta megszűnt), a Dégenfeld, Oroszlános, Mádi Borház, Gusteau, Percze, Anyukám Mondta, A Boros (Sárospatak), LaBor (Tokaj) és a Sárga Borház már nem csárda, hanem étterem lett. Kíváncsian várjuk a Kisfalucska Udvarház és Bisztrót, eddig csak fesztiválon találkoztunk a konyhával – reméljük ezek a remek helyek mind újra tudnak majd nyitni, és nem hagy rajtuk nyomot a több hónapos zárva tartás.
A bodrogkeresztúri Kriszta kávézója nevével ellentétben nem csupán kávézó, hanem fantasztikus desszertek, sütemények találhatók itt, kiegészítve a helyi borászatok kínálatával, mindenképp érdemes betérni hozzájuk!
Tokaj-Hegyalján már mindenki kiválaszthatja az ízléséhez és pénztárcájához leginkább illő helyszínt egy jó ebédhez vagy egy ünnepi vacsorához, nem beszélve az egyéb színvonalas rendezvényekről, amelyeknek ezek az éttermek helyt adtak. A gondos borajánló a megfelelő párosításokkal fantasztikus ízharmóniát hozott az egyes fogásokkal, így az elmúlt évek alatt ezek az éttermek nagyban népszerűsítették és természetessé tették a száraz tokaji borok fogyasztását is. Most következnek a tokaji pezsgők a sorban, így várjuk a brunch jellegű reggelizőhelyek megjelenését is! :)
Ezek a fenti éttermek az utóbbi 10-12 évben már igyekeznek bemutatkozni a borfesztiválok közönségének is, akár Mádon, akár Erdőbényén jártunk, a nyitott pincék-borászatok mellett a felsorolt konyhák kitelepülései is helyet kaptak és óriási népszerűségnek örvendtek.
Termelői piacok, helyi alapanyagok és csemegék
Már nem csak borok készülnek Hegyalján, de van sajt, méz, lekvár, borecet, és csokoládé is. A Tokaj-hegyaljai piacon, amit minden hónap második vasárnapján tartanak lassan 10 éve most már nagyon sok helyi termelő finomságaiból választani, mind a turisták, mind a helyiek szívesen vásárolnak itt. A szomszédos községekben is újjáéledtek a termelői piacok, 2021-ben pedig elkezdődik a tokaji piac felújítása is.
A tematikus gasztro- és borfesztiválok 15 éven át megtartották népszerűségüket, a Szerencsi Csokoládéfesztivál, Mezőzombori Csülökfesztivál, Rátkai Töltöttkáposzta Fesztivál mellett felsorakoztak a boros rendezvények, már nem csak a szüreti napokon de jutott belőle a nyári időszakra is: a Bor, Mámor, Bénye, Jó Éjszakát Mád és a tállyai Kerekdomb fesztivál megtalálta mind a helyi, mind az országos közönségét.
és kitartó mun kellett hozzá, hogy Tokaj-Hegyalja ne csak önmagában a történelmi borairól legyen híres, hanem az itt készített borok illeszkedjenek a színvonalas éttermek kínálatába. A finom tokaji borok mellé a zempléni erdőből származó gombát, vagy mádi sajtot lehessen kínálni, ne csak desszerthez fogyasszanak a vendégek egy kis pohár aszút, a borok kóstolásához ne csak pogácsa legyen az asztalon.
A 10 éve alapított Istenhegyi Borház végig kísérte ezt a fejlődést, minden nap élvezzük a gyümölcsét és nagyon bízunk az elért eredmények megtartásában és a fejlődésben. A bor és gasztronómia most már összetartozik nálunk is, és ezt a hagyományt szeretnénk megmutatni a következő generációnak és a hozzánk látogató vendégeknek is.
Mádi panoráma – Bodnár Krisztina fotója